Egyre népszerűbbek a flottakezelő cégek Magyarországon

Egy flotta gumiszerviz már a kisebb járműflottával rendelkező cégeknek is rengeteget tud segíteni, hiszen cég mérettől függetlenül hasznos tud lenni, amikor a flotta szervizelését már a helyszínen, a cég saját telephelyén lehet megoldani. Gépjármű flotta esetén egyszerűen még költségesebb és időigényesebb, ha minden egyes személy- vagy teherautót külön szervizbe kell vinnünk. Ezért is jelentek meg Magyarországon a mobilgumis szervizek, amelyek flottakezelő cégként is tudnak működni.

Az ilyen mobilgumis cégek szolgáltatásait úgy kell elképzelni, mintha az ember ételt rendelne házhoz: az időpont és a helyszín teljes mértékben a megrendelő kezében van. Így aztán nem csak órákat, hanem akár napokat is meg lehet takarítani azzal, amikor felhívunk egy olyan SOS mobilgumist, aki flotta gumiszervizként képes az összes jármű karbantartására. A szervizelés az adott cég telephelyén történik, úgyhogy magán a szervizelésen kívül semmilyen plusz idővel nem kell számolnunk, sehova nem kell elszállítanunk a cég járműveit! Így aztán bármilyen logisztikai vagy szállítási tevékenységet végez a cégünk, biztosak lehetünk ezek után abban, hogy megfelelően karbantartott járművekkel dolgozhatnak majd a munkatársaink. Ne felejtsük el, hogy a szolgáltatás minősége mellett az ő biztonságukról is szól ez a szervizelés!

Egy mobilgumis flottakezelő cég Magyarország egész területét le tudja fedni, de ha netán Budapesten lenne szükségünk segítségre, akkor a szolgáltatáshoz ingyenes kiszállás mellett juthatunk hozzá. A flotta szervizelés rengeteg olyan klasszikus szolgáltatást foglal magába, amire bármely gépjárműnek szüksége lehet az optimális működéshez. Ilyen például a mobil gumiszerelés.

Az autógumik teljes karbantartását lefedi ez a szolgáltatás, a gumisérülések és a defekt javítástól kezdve az időszakos gumik cseréjéig. A nyári és téli gumi csere tipikusan olyan dolog, amire az ember nem szeret túl sok időt szánni, főleg ha még több járműnek kell ezt elintézni. Érdemesebb inkább egy mobil gumiszervizre bízni a munkát, hiszen iszonyúan sok időt tudunk így spórolni.

Ráadásul bármilyen céges autó flotta szervizelését rá lehet bízni egy profi mobilgumisra, legyen szó terepjáróról vagy akár teherautóról! Sőt, mivel egy mobilgumisnak nem csak a helyszín, de az időpont is mindegy, akár munkaidőn kívül, az éjszaka kellős közepén is lehet végezni a flotta szervizelését, hogy a szerelés ne akadályozza a vállalat mindennapi működését!

Úgy érzi, hogy az Ön cégén is sokat tudna segíteni egy flotta gumiszerviz? Keresse fel gépjármű flottakezelő cégünket akár ma, és máris nekieshetünk a munkának!